A rend története
Tartalom
Rendünk története a 11. századtól
Rend eredete még az 1048. évre nyúlik vissza, amikor Amalfi néhány gazdag kereskedője Jeruzsálem városában kórházat és menedékházat alapít az oda zarándokló szegény hívők ellátására és ápolására bencés szerzetesek segítségével. Később az első elöljáró, "Boldog" Gerardus önálló szervezetet alapít, amelyet Keresztelő Szent János oltalmára bíz és szabályzatot is készít társasága számára - intézkedve egyúttal a habitusról is, amely mindmáig fekete talár, bal vállánál fehér nyolcágú kereszttel. Fegyveres nemes lovagok eleinte az Ispotály és a betegek védelmét látták el, majd Jeruzsálem elfoglalását (1099) követően a gyorsan növekvő lovagi ág tevékeny részt vállal a város védelmében és más harci cselekményekben. Vitézi sikereik elismeréseként 1113-ban II. Pascal pápa a „Pie Posulatio Voluntatis” Bullában elismeri a Rendet Lovagrendként, amelyet nem tesz meg pápai fennhatóság alá tartozó egyházi renddé, hanem biztosítja a „szuverenitás” jogát, azaz hogy vezetőit, Gerardus utódait bármilyen egyházi vagy világi hatóság beavatkozása nélkül szabadon választhassa.
A Rend második elöljárója, Raymond de Puy alatt egész Európából áramlanak a nemes lovagok és a templomos rendhez hasonlóan kulcsfontosságú szerepet vállalnak a folyvást támadó pogánysággal folytatott harcban. 1154-ben IV. Anasztáziusz Pápa megerősíti a Lovagrend statútumát, amely tisztasági, engedelmességi és szegénységi fogadalmat követel, de megengedi a lovagoknak a házasságot. A Lovagrend anyagi alapját az európai uralkodók és főnemesek pénz- és birtokadományai (perjelségek) adják - így például Magyarországon 1147-ben II. Géza Esztergom mellett megalapítja az első magyar perjelséget, amelyet követ a Székesfehérvári, majd további 19 rendház. A hősies küzdelem ellenére 1187-ben elesik Jeruzsálem - a lovagok javarésze odavész a harcban – és Saladin szultán rövidesen elfoglalja az egész Szentföldet.
A megmaradt lovagok visszavonulnak Margatba, Tripoliszba, Akkonba, majd Cipruson telepednek le, ahonnan nem szívesen látott vendégként 1310-ben távoznak. Az időközben megerősödött Lovagrend ekkor elfoglalja Rhodosz szigetét és elűzik onnan a rettegett tengeri kalózokat. Itt építik fel a kereszténység új keleti végvárát és innen folytatják az ádáz, szüntelen harcot a mohamedánság ellen. Védik és biztosítják a kereskedelmi hajózási útvonalakat mind az iszlám, mind a kalózokkal szemben. Ez létfontosságú kérdés a kereskedelem szempontjából, így hamarosan egész Európa elismerését és megbecsülését is kivívják. Rhodosz birtoklása területi szuverenitással is kiegészíti a Rend alapítása óta meglévő működési függetlenségét. A Lovagrend Mesterét 1430-tól Nagymesternek hívják. A nagy sikerek ellenére Rhodosz erődítménye mintegy kétszáz év elteltével 1523-ban már nem képes ellenállni II. Szulejmán hatalmas túlerejének és a lovagok Philippe de Villiers de l’lle Adam Nagymester vezetésével teljes fegyverzetben elvonulnak a szigetről. 1527-ben V. Károly spanyol király és német-római császár a Rendnek ajándékozza Málta, Gozo, Comino szigetét és Tripoliszt, ahol rövid idő alatt hatalmas erődítmények épülnek.
Ezalatt Magyarországon is megerősödik a Lovagend: 1217-ben a Szentföldre induló lovagkirályunkat, II. Endrét János-lovagok kísérték a keresztes hadjáratba. 1222-ben az Aranybulla két hiteles példányának másodikát Rendünk őrizetére bízták. IV. Béla király alatt orvosok és patikáriusok szolgálnak, de a tatár betörés ellen a lovagok fegyveres elit-csapattal harcolnak. Lovagjaink részt vesznek 1444-ben a várnai csatában, majd 1456-ban Hunyadi János oldalán harcolnak a nádorfehérvári diadalmas győzelem kivívásánál. 1517-ben Werbőczi Hármaskönyve a várnai Johannita perjelt az ország zászlósurai közé sorolja. 1526-ban részt vesznek a mohácsi csatában. 1576-ban Sopronban meghal az utolsó magyarországi nagyperjel, Dalmady Sebestyén; az utolsó rendház is a világi papság tulajdonába kerül és ezzel megszűnik a Lovagrend magyarországi rendtartománya. Bár Kollonich Lipót érsek, aki korábban Málta várkapitánya volt, kísérletet tesz a Rend felélesztésére. Dubsky Ferdinánd címzetes Magyar Nagyperjel hivatalos kérését azonban az országgyűlés elszabotálja, mivel a perjelségek birtokainak javarésze időközben magyar főurak tulajdonába került.
1539-ben II. Joachim német őrgróf bevezeti Brandenburgban a reformációt, így az egész tartomány lutheránus lesz. A Szent János Lovagrend ottani perjelsége is csatlakozik a reformált valláshoz és megalakul a Rend protestáns ágazata, amelyet Johannita ágazatnak neveznek el. Az intézményi összeköttetés és kapcsolat azonban nem szakad meg Máltával.
II. Szulejmán látván a legyőzött ellenség feltámadását, mintegy 40.000 főnyi hatalmas sereggel 1565-ben a sziget elfoglalására indul. Az akkor már Máltai Lovagoknak nevezett 448 lovag Jean Parisot de LaVallette Nagymester vezetésével visszaveri a szultán hadait. Több, mint 30.000 mohamedán esik el a négy hónapig tartó harcban. A török sereg maradéka elvonul - a Lovagok ismét kivívják Európa csodálatát. Hogyan is győzhettek nyolcvanszoros túlerő ellen? A megoldás nem csak a Lovagok hősiességében, erkölcsi tartásukban, szervezettségükben keresendő, hanem a legmodernebb haditechnika alkalmazásában is! A Lovagok, ha nem is éltek szegénységben, hatalmas jövedelmeiket hajóhaduk felszerelésére, Máltát védő, építészetileg a legkorszerűbb erődítmények felépítésére, pontos, messzehordó ágyúk, fegyverek beszerzésére fordítják. Míg a török had elavult, pontatlan, nem elegendő lőerejű ágyúi nem tudják megbontani a korszerűen épített várfalat, a lovagok nagy távolságra is pontosan lőnek. Az iszlám félhold lassan hanyatlásnak indul: a török tengeri haderő teljesen megsemmisül a lepantói csatában (1571) : a fényes győzelemben a máltai hajóhad döntő szerepet játszik.
A Szent János lovagoknak azonban nem csak a mohamedán ellenséggel kellett megküzdeniük: története során számos egyházi és világi próbálkozás történt a Rend szuverenitásának megsértésére, hatalmának és vagyonának megszerzésére. Amíg az iszlám erős és pusztító ellenfél volt, a Lovagrend is sikerrel tudta megvédeni függetlenségét. Ezt követően azonban a Lovagrend szerepe is megváltozott, fontossága csökkent s anyagi hátterét biztosító európai birtokai, perjelségei politikai küzdelmek célpontjai lettek: több nyelv vagyonát elkobozták, átalakították. Ezért a Rend 1692-től elkezdte kiépíteni kapcsolatát a Oroszországgal, amely különös fontosságú lett a 18. század végére. 1796-ban I. Pál cár a lengyel nagyperjelség patrónusa, majd 1797-ben a teljes lovagrend védelmezője lesz, elutasítva azonban a Nagymesteri címre történt felkérést. A következő évben megalakul a második, immár ortodox orosz nagyperjelség.
1798-ban Napoleon 600 hajóval megtámadja Máltát, ahol Ferdinand von Hompesch Nagymester mintegy 300 lovaggal tartózkodik. Kardcsapás nélkül átadja a szigetet Napoleonnak, majd 16 lovag kíséretében Triesztbe vonul (majd számos Itáliai város után a Vatikánban telepednek le). A többi lovag közül 35 beáll Napoleon seregébe, a többi királyi patrónusukhoz Szentpétervárra siet. 1789. október 27-én 249 lovag, mind a 15 perjelségből Nagymesterré választja I. Pál cárt. Az időközben tisztjéről lemondott Hompesch elküldi a független Málta koronázási jelvényeit, majd a Rend ereklyéit is átadja: Szent János jobbját és a Philermosi Miasszonyunk ereklyét, amelyet Szentpétervárott nagy pompával fogadnak. VI. Piusz pápa levélben biztosítja I Pált együttműködéséről (1798.november 5.) majd kifogást emel (1799. március). 1799. június 10-én a „Pastoralis Nobis” pápai Bullában megerősíti a Rend szuverenitását a Nagymester megválasztására és rögzíti, hogy a Lovagrend nem tartozik a Szentszék hatáskörébe. I. Pál Nagymestersége alatt kiteljesedik a Rend ökomenikus jellege: a protestáns ág után az ortodox perjelségek is gyors fejlődésnek indulnak. A lovagi utánpótlás biztosítására a Nagymester kiterjeszti a korábban csak rendkívüli szolgálatért adományozott örökölhető lovagi címet a parancsnokok szélesebb körére, lovagdinasztiák alakulnak. I. Pált 1801. március 23-án meggyilkolják.
Utóda, I. Sándor nem vállalja a Nagymesteri rangot, de a Rend védelmezője marad. Nagymester helyett a lovagok helytartót választanak. VII. Piusz semmibe veszi a Rend jogait és kinevezi Ruspolit Nagymesternek, de a szuverén lovagok kétszer is elutasítják. Ezután a Pápa 1803-ban „Mutu Proprio” kinevezi fra. Tomassit. Hogy ezt megtehesse, új alapszabályt, státuszt alkot, létrehozza az úgynevezett pápai rendet, amelyet „szerzetes és katonai” rendként definiál és amely csak katolikus vallású, nőtlen lovagokból állhat. Szuverenitása jelképes és területi jellegű: a Via Condotti 68. alatti Palota a Rend birtoka. Ez komoly szakítás a Lovagrend 700 éves hagyományaival. Bár Tomassi megpróbálja legalizálni kinevezését a messinai konventen a Rend Káptalani Testületének - amely jogosult a Nagymester megválasztására – összehívásával, ott azonban csak 36 lovag jelenik meg, s így a konvent nem határozatképes Még történik néhány kísérlet a Rend egyesítésére, a pápai ág anyagi, erkölcsi és politikai hátterével gyors fejődésnek indul: csatlakozik a római, mindkét szicíliai, a cseh és az osztrák Nagyperjelség. Később sorra csatlakoznak katolikus lovagok Szövetségei a pápai ághoz s ily módon megerősödve megindítják napjainkban is közismert, sikeres karitatív tevékenységüket.
I. Sándor védnöksége alatt az orosz nagyperjelségek folytatják működésüket néhány örökös commndeur és leszármazottjaik vezetése alatt, őrzik a rend eredeti hagyományait. 1825-től I. Miklós cár visszaállítja Szentpétervárott a Palais de Malte ortodox és katolikus kápolnáit, közzéteszi az örökös lovagok listáját. 1858-ig ez az egyetlen Szuverén Szent János Rend, amelyet a Burke’s Peerage és a De Brett’s Peerage megemlít. I. Sándor halálakor a nagymesteri korona koporsója mellé kerül.
19. század második felétől új életre ébred a Rend: IV. Frigyes Vilmos visszaállítja a brandenburgi balley-t, létrejön az örökös commandeurok első összejövetele New-Yorkban Iván Lamb cári államhivatalnok szervezésében azzal a céllal, hogy ott perjelséget alapítsanak, II Alfonz spanyol király visszavonja az 1802-es rendeletet, Viktória, Nagy-Britannia királynője újraalapítja a Rendet és védelmezője lesz. II. Miklós cár határozott kérésére 1908. január 10-én a Lovagrend székhelyét Oroszországból New-Yorkba helyezik, majd 1911-ben bejegyzik és jogilag védik a „Jeruzsálemi Szent János Szuverén Rendje, Máltai Lovagok” elnevezést. 1913-ban Sándor nagyherceget a rend 71. Nagymesterévé választják. Ettől az időponttól kezdve ismét folyamatos a Nagymesteri cím betöltése. 1976-ban a Rend székhelye visszakerül Máltára, a Castello dei Baroni-ba.
A Lovagrend HIRH lothringeni Habsburg Sándor Nagymester Herceg vezetésével egyre aktívabban építi fel és terjeszti ki a kornak megfelelő, de 900 éves hagyományán alapuló célját: gondozni a betegeket és szegényeket, tekintet nélkül fajukra, vallásukra vagy nyelvükre.
A Rend jelszava: „Ut Unum Sint!” — „Hogy Egyek Legyünk!”
A Nemzetközi Rend és a Magyar Nagypriorátus címere.
Magyar Nagypriorátus
A Jeruzsálemi Szent János Rend története Magyarországon
Magyarország már a XII. század elején kapcsolódott be a Szent János Rend történelmébe. A Szent János Lovagrend, később Máltai Lovagrend, magyarországi fénykora a XII–XVII. századig terjedt.
A fenti kép II. András Magyar királyt mutatja, a Rendbe való felvételekor 1218-ban.
Eredeti kép: La Valletta, Nagymesteri palota
Szent István apostoli Magyar király keresztény államalkotása után egy évszázad sem telt el addig, midőn a Rend magyar kapcsolatainak első okirati emléke 1137-ben felbukkant, 1147-ben átvonultak Magyarországon a Szent János Lovagrend és a Templomosok németföldi és nyugateurópai lovagjai, a második keresztesháborúba vonulás alkalmából. Pár évvel később mind a két rend gyökeret eresztett Magyarországon.
Johannita Rendházak Magyarországon, 12.-13. századAz első magyar johannita rendház – a székesfehérvári – 1162-ben már készen állt, II. Géza király és özvegye, Euphrozina jóvoltából, és a rendházhoz ispotály is tartozott. A magyar zarándokok és lovagok többszörösen dokumentált szentföldi megjelenésével csaknem egy időben létesültek hazánkban johannita ispotályok, rendházak és egyéb intézmények. A Szent János Lovagrend magyar tartományának jelentőségét tükrözi, hogy II. András király és utána minden Árpád-házi király és herceg a Rend donátusa volt. (II. András vezette az egyetlen sikeres ötödik szentföldi Keresztes hadjáratot 1216-ban, és Felvette a Jeruzsálem Királya címet, amely azóta valamennyi Magyar királyt megilleti)
A Muhi csatáról kiadott emlékéremAz Aranybulla hét eredeti példánya közül a másodikat a Johannitáknál – vagy másik korabeli nevükön, a Jánoslovagoknál - helyezték letétbe. Részt vettek IV. Béla oldalán a Muhi csatában, ők döntötték el a Csák Mátéval vívott 1312. évi rozgonyi csatát Károly Róbert javára, részt vettek Nagy Lajos nápolyi hadjárataiban. Hunyadi Jánossal harcoltak törökellenes hadjárataiban és részesei voltak a nándorfehérvári győzelemnek. Támogatták Mátyást királlyá választásában. A XV. században több mint 40 házuk volt, csak a Dunántúlon 20. (Lásd csatolt térkép).
Ezeknek részét a templomosok feloszlatása után kapták birtokba, így 1336-ban a fontos tengerparti Vrána erődjét, amely 1409-ig a magyar és szlavóniai János lovagok központja lett.
Árpádkori Johannita pecsétA Rend lovagjai és tagjai a magyar történelem első évszázadai dicsőséges és nehéz, tragikus eseményeinek elkötelezett, önfeláldozó és felelősséget vállaló résztvevői.
A török hatalmi terjeszkedés első hazai felismerői is „rhodoszi vitézek” voltak. Mohács után sorban veszítették el váraikat és rendházaikat, így 1543-ban a székesfehérvárit, és az utolsó hazai perjelség 1576-ban be kellett, hogy zárja kapuját Sopronban. A XVII. század során csak egyetlen magyar lovag tartotta a pislákoló fáklyát.
A margati (Szíria) erődítmény, amelyet a János lovagoknak építtetett II. András Magyar király, Jeruzsálem királyaHárom évszázad telt el úgy a magyar máltaiak történetében, ezt a „címzetes nagyperjelek” korának nevezik, hogy bár magyar máltai lovagok a különböző, osztrák. vagy cseh nagyperjelségekben léteztek, de a Rendnek önálló intézménye, szerve magyar földön nem volt. III. Károly társadalomegyenlítő korától a Rend hazai felújítása újból napirendre került. Mária Terézia „Magyar és Cseh Királynő”, a birodalmi központból a dunai térség súlypontjára váltó helyes politikai konceptusa keretében, a Prágai Nagyperjelséget tette a Rend központjává. Itt vették fel és tartották nyilván a magyar származású máltai lovagokat is.
Csak a XIX. század derekának mélyülő társadalmi barázdálódása szüntette meg a Prágai Nagyperjelség rendi központiságát. A székhely 1881-től fokozatosan, majd az 1920-as felbomlástól kezdődően végképp Bécsbe került, mint Osztrák Nagyperjelség. A Máltai Rend 1576 óta megszűnt Magyar Tartománya pedig az 1928-ban alakult Magyar Máltai Lovagok Szövetségében (SMOM - MMLSZ) éledt új életre.
Az 1851-ben újjáalakult német Johannita Ballei Brandenburg 1854 óta folyamatosan avatott protestáns magyar lovagokat, 1918-ig 63 személyt.[5] A Trianon utáni független Magyarország létrejöttekor, 1924-ben a magyarországi lovagok saját tagozatot alakítottak.
1945-ben a kommunista rendszer feloszlatta valamennyi Lovagrendet, civil szervezetet. Ezt követően 45 évvel később tértek vissza a szervezetek Magyarországra.
A mi, ökumenikus (orosz) águnk Nagyperjelsége 1995-ben, pontosan 25 évvel ezelőtt alakult újjá. Első Nagyperjelünk lovag herceg galánthai Esterházy Antal BGCSJ(J) lett, aki Nagymester-helyettesi kinevezéséig, 2006-ig vezette a Magyar Nagypriorátust. Őt lovag bonthai Bartha Árpád B.GCSJ(H) Nagyperjel követte, aki a mai napig betölti ezt a funkciót.
A Magyar Nagypriorátus tevékenysége napjainkban
A Magyar nagypriorátus négy Priorátusból áll: Dunai Priorátus, II. András király Priorátus, Budapesti Priorátus és a Határon túli Magyar Priorátus. Az évek óta állandó, stabil vezérkar és elkötelezett Dámák és Lovagok munkájának eredményeként a jótékonysági tevékenységünk országosan ismert lett, saját magunk által adományozott (kevés) pénzből, sok hozzáadott munkával és kreativitással valósítjuk meg programjainkat. (lásd: Aktivitási Jelentés) Az elmúlt 14 év alatt kb. 550.000 eurót fordítottunk saját adományainkból jótékonysági célra!
Nagyon fontos számunkra a Lovagrend hagyományainak megtartása, az ünnepek, szertartások megőrzése. A 25 éves fennállásunk alatt 17 Ünnepélyes Lovagavatást rendeztünk, minden évben megtartjuk Keresztelő Szent János ünnepét, ami családi összejövetel. Itt a lovagi tornán (lovaglás, íjászat, dobójátékok, stb) a gyermekek, feleségek is részt vesznek, a nyertesek díjakat kapnak.
Lovagavatás Magyarországon, 2016-ban a Szent Magyar Korona jelenlétében
Minden évben kiosztjuk az „ÉV LOVAGJA” díjat, amelyet a leg aktívabb vagy valami új dolgot megvalósító Dáma vagy Lovag kap meg.
Nálunk is gond az idő gyors elmúlása, ezért fokozottan figyelünk a fiatalok beszervezésére: 15 éves kortól bevonjuk a lovagi világ iránt érdeklődőket, mint Szolgáló Testvéreket. Ők is szervezik Szent János ünnepét, az Éves Jótékonysági Vacsora programját, műsorát. Részt vesznek a jótékonysági akciókban és 25 évesen már többen Lovaggá, Dámává lettek avatva!
Szoros kapcsolatban állunk a magyar „Vitézi Renddel”, amelynek Főkapitánya vitéz gróf Molnár-Gazsó János és számos közös projektben veszünk részt, segítjük egymás munkáját ebben az elidegenedett korban.